Sikerült összehoznom egy társaságba egy regényírót, egy felfedező hajóst, egy menő séfet, egy skót whisky-készítőt és egy szamaritánust. Mindezt otthon, az erkélyen. Egészen jól elférnek, a csekély, rendelkezésre álló négyzetméter ellenére.

A helyzet az, hogy sokféle próbálkozás után rájöttem, hogy a mostani klimatikus viszonyok mellett a legkevesebb bajom a rózsákkal van. Sőt, az is bebizonyosodott, hogy mind a nyaralóhoz tartozó öreg kertben, mint otthon a két kis erkélyen dézsában is kiválóan megélnek. Elsősorban színek alapján válogatok, de fontos az intenzív illat, és hogy minél tovább virágozzon az adott fajta. Az már ráadás játék, hogy utánanézek az elnevezéseknek, mert szeretem tudni, hogy kinek a tiszteletére vagy emlékére adták az adott fajtának a nevet. Nos, így jönnek össze a legizgalmasabb verziók. A legutóbbi beszerzés hozta össze például a fent említett illusztris társaságot.

Roald Dahl egy rózsafa formájában foglalta el az erkély egyik sarkát. A narancsos-barackos virágú fajtát nagy kedvencem, David Austin kertészetében nemesítették, és mutatták be az norvég származású walesi író születésének századik évfordulója alkalmából, 2016-ban. Dahl ugyebár csodás gyerekkönyveket írt, tündérekkel, egyebekkel, de nekem mégis a Charlie és a Csokigyár a kedvencem.

Arthur Bell egy erőteljes, sárga rózsa, és a Brit-szigetek izgalmas mixét kaptam kézhez vele. Bizonyos Sam McGredy nemesítette Észak-Írorzságban, 1964-ben, és egy skót whisky-gyártóról, Arthur Kinmond Bellről nevezte el. McGredy állítólag számos rózsájának adott szeszesitalhoz kapcsolódó nevet, én nem vonok le ebből semmi következtetést, mindenki gondoljon azt, amit akar...

Amikor megláttam a Cartier feliratot egy pompás, rózsaszín rózsa mellett, elsőre a kedvenc ékszermárkám jutott eszembe. Mondtam, nocsak, ha már nem tudok a bevásárló kosaramba pottyantani egy Cartier órát vagy egy gyűrűt, akkor jöjjön a virág! Jobban odafigyelve azonban kiderült, ez a növény Jacques Cartier-nek, a híres francia felfedezőnek és hajósnak a nevét viseli. Amikor Saint-Maloban jártunk, meg is csodáltuk az impozáns szobrát annak a férfinak, akit például Kanada névadójaként tartanak számon. Ez a rózsa egyébként az első történelmi rózsám, azaz még a XIX. századból, egészen pontosan 1868-ból eredeztethető a fajtája. A fotója nagyon emlékeztet a bazsarózsám szép telt virágára, kíváncsi vagyok, nálam hogyan mutatja meg az erényeit.

Thierry Marx viszont nagyon is mai, egy 65 éves menő francia séf, aki a molekuláris gasztronómiára specializálódott. Michelin-csillagok övezik az útját, és biztos, hogy aki ezt a műfajt szereti, örömét is leli a fogásaiban, én azonban ebben konzervatív vagyok. Jöjjön akkor inkább izgalmas, lilás-rózsaszínes virág formájában, amit a Delbard kertészet nemesített 2019-ben.

A Samaritannak nincs extra története, „csak” illatos, narancssárga szépség, amely 1991 óta örvendezteti meg a rózsakedvelőket.

Számomra valamennyi még rejtély, tele vagyok várakozással, hiszen a napokban ültettem el őket, és még idő, mire bimbót hoznak. Az első virágzásig fokozott az izgalom és a kíváncsiság, aztán meg már majd mindet ismerősként köszöntöm, ha locsolgatom őket.