Szerelembe esni a rózsákkal nem nehéz. Hogy az én szeretetem mikortól eredeztethető, azt nem tudom, de azt igen, hogy az édesapám ültetett számos rózsatövet a verőcei kertünkbe, aztán hazahozott nekem belőlük egy-egy szálat azért, hogy megörvendeztessen vele.

Így egyszerre szeretem magát a növényt és benne apám emlékét. Mostanra azonban elérkezett az ideje annak, hogy frissítsem az állományt. Erre az elhatározásra rásegített, hogy a Covid miatt a szokásosnál jóval több időt töltöttem a kis nyaralóban.

Egyszerű-e vajon rózsát ültetni? Nyilván az. Egyszerű-e választani a nagy kínálatból? Talán egyeseknek igen, de ami engem illet, elveszett voltam, amikor döntést kellett hoznom. Főleg azért, mert egyszerre szerettem volna mindent, színeket, illatokat, szépséges fajtákat, viszont tudtam, hogy a rózsa igényli a törődést, időt kell rá szánni, ráadásul a kertünk talaja sem éppen ideális a nemes növények neveléséhez.

Mivel egy ideje nagy rajongója vagyok David Austin rózsáinak, leszűkítettem a kört, és az angliai webshopban kezdtem nézelődni (nem mintha nem lennék nagy rajongója a hazai kertészeteknek, de itt nem volt mellékvágány, ami más vásárlás felé tereljen). A szabadgyökerű töveket késő ősszel, novemberben és decemberben árulják, mert ez az ideális időszak az ültetésükre. Gondoltam, azért az angoloknak könnyű, decemberben náluk ritkán fagyos a föld, de egy gondolatbeli sprintet levágva döntéseket hoztam. Kiválasztottam a helyeket, hozzá színeket, ez volt a legfontosabb sorvezető. Mondhatom, maga volt a nagy kaland, ahogy a számos nemesített szépség között választásra bírtam magamat.

A növény tulajdonságainak sora persze meghatározó szempont volt, de mit tagadjam, bizonyos esetekben nagyban befolyásolt az elnevezés. Itt van például az egyik kedvenc brit színésznőm, Judi Dench. Ha rózsa formájában a kertem vendége lehet, akkor őt nem hagyhattam ki. Egy barackos-narancsos árnyalatú, teaillatot árasztó bokorrózsa, amely alapvetően ellenálló sok kártevővel és időjárási viszontagsággal szemben. Ő (Dame Judi Dench) lett tehát az első választás.

A Charles Darwin nevét viselő rózsát elsősorban a szép formájú, sárga virágzata miatt választottam, és közben az is kiderült, hogy a híres természettudós Shrewburryben (Shropshire) született, egészen közel a David Austin kertészethez. (Itt most hosszasan írhatnék magáról Austin mesterről, aki maradandót alkotott a rózsanemesítésben, és csak néhány éve távozott az élők sorából, de akkor nem marad időm a növényeire, szóval talán majd egy másik alkalommal, mert feltétlenül érdekes a története.)

Ugyancsak a szín és a szirmok voltak a meghatározóak a Queen of Sweden kiválasztásakor, nem annyira az a Krisztina királynő, akinek emléket állít, pontosabban annak a megállapodásnak, amit 1654-ben Cromwellel kötött. A virág halvány barackos rózsaszínben bomlik ki, és aztán elmélyül az árnyalata, így arra gondoltam, hogy a május végéig virágzó bazsarózsáknak jó társasága lesz.

Gyönyörű, pink színe van a The Mill on the Flossnak, ő lett a szomszédja a királynőnek. A neve George Eliot 1860-ban publikált regényét idézi, amit mi Vízimalomként ismerhetünk. A főhős Maggie Tulliver története felkeltette az érdeklődésemet, így aztán már tudom, hogy a korán a nyakunkba szakadó téli sötétségben mi lesz az egyik olvasmányom.

A bokorrózsák mellett egy futót is muszáj volt vennem, mert lelki szemeim előtt láttam, ahogy a kis házikó ablakrácsát ellepik az illatos narancsos-sárgás rózsafejek. Szóval kerítettem egy nagy kaspót, amibe a Bathshebát szántam. A virágok látványa és a mézes-mirhás illat ígérete igazán beindították a fantáziámat. Ehhez jött még egy újabb irodalmi csemege, Thomas Hardy Távol a világ zajától regénye; ennek a hősnője Bathsheba, akinek a karaktere rokonszenves nekem, szóval a szellemisége csak hadd lebegje be a házat!

Felvetődhet a kérdés, hogy miként ér ide postán ennyi növény, átvészeli-e az utazást, és könnyű-e utána elültetni. Mondhatom, minden egyes mozzanatában pozitív élményben volt részem. Egyrészt remek ültetési útmutatókat kínál a https://eu.davidaustinroses.com/, van leírás is, videó is, mind a szabadgyökerű, mint a konténeres növényekhez. Másrészt művészi szintre emelték a postázást. Szép grafikájú, natúr színű, újrahasznosítható papírzsákban küldték a növényeket, egy stylist-iparművész ismerősöm, amikor meglátta az erről készült fotót, meg is jegyezte: ugye már a csomagolás is öröm? Nos, igen, igazság szerint egyelőre még szívem sem volt kidobni a papíros kukába, mert olyan szép...

A belső csomagolás is mellőzi a műanyagot; a fólia szerű zsák, ami a rózsákat védte, sőt, még az is, amiben az ültetési útmutató volt, komposztálható holmi, ahogy a feliraton olvasható, burgonyából készült. (Miért nem hallottam erről a lehetőségről még?)

A lényeg, hogy minden együtt volt, sőt, gyökereztető mikorrhiza gombát is rendeltem, meg hát olyan tápot, amit majd tavasszal kapnak a szépségek, hogy távol a születési hazájuktól is otthon érezzék magukat. (Ez persze csak móka, tudom, hogy jók az itt kapható tápok is, de praktikusnak tűnt egy csomagban megkapni mindent.)

A szabadföldbe került töveknek a férjem kiásta a kb 40x40 cm-es gödröt; nem mondom, hogy könnyű csata volt (egyrészt én hadakoztam vele, hogy ne hagyja abba, másrészt ő küzdött meg a kövekkel és a ki tudja, honnan hová futó nagy gyökerekkel). De végül „mindenki” a helyére került, megkapták a megfelelő beöntözést, és ezzel a lendülettel el is köszöntem a kiskertemtől. Most aztán hónapokig izgulhatok, hogy Judi, Charles, a Queen meg a többiek hajlandóak-e nekem jövőre örömet szerezni. Régen vártam már ennyire a tavaszt akkor, amikor még a tél sem köszöntött igazán be.

Fotók: Davis Austin Roses, Napiszusszanás.blog