Drága Barátunk, aki most éppen lábadozol!

Ahogy ígértem, az utazásunk során küldözgetek neked képeslapokat, hogy velünk együtt éld át az élményeket. Rendben, tudom, hogy nem vagy egy nagy utazó, és azt is tudom, hogy nem igazán szereted az útleírásokat, így aztán maradjunk éppen annyi szövegnél, amennyit egy képeslap elbír. A virtuális világ előnye, hogy a lap akár sok képből is állhat. Megérkeztünk tehát Skóciába...

HÉTFŐ

Az első képeslapunkat az Edinburghba érkezésünk napjáról írom. Permetező eső, olykor hideg szél, amúgy meg dunsztos feeling, tudod, amikor lövésed sincs, hogy meleged van-e vagy fázol. A város nyüzsög, még a fesztivál utóhangjai tartanak, de egy ideje sztrájkolnak a kukások, ezért mindent elborít a szemét. (Nagy kár, megpróbálom függetleníteni magam tőle, de nehéz.) Az első napi 10ezer lépéses, mintegy háromórás séta szétütötte a lassan gyógyuló lábamat, így a koros csoportban én voltam a legbénább... (nem öröm szembesülni az idő ilyen jellegű múlásával). Az emlékművek közül Walter Scotté a legszebb, a lengyel harci medve Wojteké a leghelyesebb (férjem medve-attitűdje miatt fotóztam őket együtt), a többi meg csak szimplán elragadó. Estére naná, hogy fish and chips, sörrel (a pintet pájntnak ejtik, eszerint ittunk egy pájnt és egy half pájnt bíííírt). Éjjel kenegettem a fájós lábamat, és másnap egy derült, szép napra ébredve ettük meg a véres hurkát (alias black pudingot) reggelire.

KEDD

A második képeslapot három bekezdésben írom, három helyről. Először is Dundee-ban megvolt a discovery of Discovery, azaz a Déli sarkot kutatni indult, tudományos céllal megépített hajót fedeztük fel. Nem volt házastársi viszály, mindketten odafértünk a kormánykerékhez. A pingvinszobrok állítólag a hajóval érkezett, de meglógott kis madaraknak állítanak emléket, ahogy totyognak a városban. Láttam még egy csodás Robert Burns emlékművet és egy városi, a nagy házak közé ékelt régi temetőkertet, fantasztikus fuksziabokrokkal.

A következő állomás a Glamis Castle, ahol a Queen Mother, azaz az Anyakirálynő született, és tetten érhető nyomai vannak II. Erzsébet és Margit hercegnő gyerekkorának. A birtok akkora, amekkorát én életemben még nem láttam. Itt is kisütött a nap, és ígéretünkhöz híven nagyokat szippantottunk a jó levegőből, és feladtuk spirituális postán neked, hogy gyógyuljon a tüdőd.

St. Andrews: híres egyetem, tengerpart (előjönnek a Tűzszekerek filmkockái), luxus, a golf szülőhelye, elmélyült és jól felszerelt golfozókkal (a férjem próbált vegyülni, de azt hiszem, nem sikerült neki beolvadni). A begóniák eszembe juttatták, hogy harminc éve Angliában szerettem beléjük, nem hiába. Holnap északabbra húzódunk, de majd még írok!

SZERDA

A mai lapunkra ráapplikálok néhány „kastélyszelfit”, amit már módszeresen készítek, és immár a férjemet is szórakoztatja (de legalábbis nem áll ellent). Illetve mutatok néhány csudavirágot. Előbb az óriási Blair kastélyban voltunk, ahol éppen egy tekintélyes nemzetközi lovasverseny zajlott (mármint a birtokon, nem a kastélyban...), nem is tudtuk elsőre mire vélni a rengeteg ott parkoló autót, lakókocsit és sátrak százait. Mondjuk azért megnyugodtam, hogy nem mind a régi termeket akarják velünk egyidőben megnézni... Innen átmentünk a Cawdor kastélyba, ahol is lázadtam. Nem néztem meg az újabb muzeális hálószobák és étkezők sorát, hanem a kertekben sétálgattam. Szerintem ez neked is tetszik majd. Szóval „kódorogtam” (vagy cawdorogtam?) egyet a vadvirágos és a paradicsomi kertben – ahogy nevezik. Csak egy kóbor dudás állta az utamat. Mindenesetre megtapsoltam a produkcióját...

CSÜTÖRTÖK

Ahová megyünk, ott eláll az előre jelzett eső, és marad a 19-21 fok, ami roppant kellemes időjárás a kiránduláshoz és kastélynézegetéshez. A mai képeslapunkra az eddigi legszebb (vagy legalábbis nekem leginkább tetsző) kastély, a Dunrobin kívánkozik. Eléggé északon vagyunk, kb. a norvég Stavangerrel egy szélességi körön, mégis mediterrán hangulattal bír ez a tengerparti szépség. Azt nem firtatom, hogy milyen itt a tél (mondják, hogy fagyos és havas), de most egy álom. A berendezés is kicsit könnyedebb, a sötét, súlyos enteriőrök helyett sok szép világos faburkolat, bútor és textília mindenütt. A kertben sólymok, és más ragadozó madarak várják a napi fellépésüket, olyanok, mint a filmsztárok, van, amelyik elfordítja a fejét, ha fotózom (jelzésük, hogy kopjak le).

A Loch Ness a szörny nélkül is vonzó, hatalmas vízfelület, szép tájba ékelődve (persze várkastéllyal a partján). A hegyoldalakat sokféle zöld moha borítja, és a lila hangák is olyanok, ahogy azt a regényekben leírták.

PÉNTEK

Ma egy kicsit elbeszélő képeslapot írok. Átkeltünk Skye szigetére, ami egy elképesztően szép természeti környezet, magas hegyekkel, vízfolyásokkal, patakokkal, háborítatlan nyugalommal. A „főváros”, a két és fél ezres Portree éppen az életmentő egyesületet ünnepelte, jótékonysági várással, masírozó zenekarral. Ha rajtam múlt volna, megállok a móló azon pontján, ahová ki volt téve a tábla, hogy ROAD CLOSED, tisztelem a szabályokat ugyebár... De a férjem persze nem aggódott, hogy esetleg valami zártkörű buliba nyomulunk be, és naná, hogy megint neki volt igaza. Támogattuk a lifeguard-okat egy remek, faszénen sült burger árával, meg egy pohárnyi friss, főtt rákéval, ami annyira jó volt, hogy csak na! És még szerettek is minket ezért (nem csupán a számomra olykor nehezen dekódolható skót-angol visszajelzésre hagyatkozva mondom, hanem a széles mosolyokra, amit kaptunk.) Visszafelé a kompot egy delfincsapat kísérte, esett ugyan az eső, de a lelkemben sütött a nap.

SZOMBAT

Az utolsó képeslap megírásához fogok hozzá. Most egyetlen képet választottam, ami a nyugalmat, a természet erejét és harmóniáját összegzi. Glencoe völgyében buszoztunk visszafelé a Highlandről, és azt éreztem, innen nem jó tovább menni. De hát az élet már csak ilyen, visz tovább, még ha maradnánk is egy-egy helyen vagy állapotban.

Volt megint napfény, sőt, meleg, ezzel jött a derű is: a skótok szinte megőrültek a huszonpár fokban, és a néhol 190 mély és jéghideg Loch Lomond tóban úgy pancsoltak, mint mi a kánikulai Balatonban.

Mielőtt hazautazunk, még megnézzük Glasgowt, de valahogy úgy érzem, a legszebbet már láttuk.